Esetem a shaghaji taxissal

Feltöltés dátuma: 2025. január 6.

Sziasztok!

Először is boldog új évet kívánok mindenkinek! 🎉

Az ünnepekre hazamentem Magyarországra, ami nagyon jó érzés volt. Jólesett látni az otthonomat, az ismerős tájakat és végre rendes kaját enni. 😅 De a legjobb az volt, hogy találkozhattam a szeretteimmel: a családommal, a barátaimmal, Veletek. ❤️

Most már újra Japánban vagyok, épen-egészségesen visszaértem, de az utazásom nem volt izgalommentes, erről szeretnék most ebben a posztban beszámolni. Már a hazautam sem volt piskóta, háztól-házig 40 óra volt az út. Ez úgy nézett ki, hogy péntek reggel elindultam Sendaiból a Shinkanzen gyorsvonattal Tokióba, ahonnan délután indult a gépem Pekingbe. Itt 12 órát kellett várnom az átszállásra, amit azzal töltöttem, hogy szívtam a határon, mert hogy ilyen hosszú várakozásnál nem szállították át a csomagomat a transzferre, ezért be kellett lépnem az országba. Kb. háromszor rossz sorba küldtek a kínaiak, mire rájöttek, hogy vízummentesen beléphetek, és meg is találták, hogy ez esetben melyik formanyomtatványt kell kitöltenem… (Ez a tudás egyébként a visszaúton jól jött, ott már rutinosan, kb. elsőként jutottam át a határon, de erről később.) Miután átjutottam a határon, konstatáltam, hogy összetörték a bőröndömet. Panaszt tettem, és adtak egy másikat. Igaz, a minősége... khm... kínai. Ekkor mérlegeltem, hogy gyorsan elszaladjak-e várost nézni, vagy inkább pihenjek egy kicsit. Az utóbbit választottam, kivettem egy szobát a reptéri szállodában, ami kicsi volt, csatorna szagú (a wc és a zuhany csak egy kis paravánnal volt elválasztva az ágytól), de legalább drága. 😂 Ezt követően tovább indultam egy másik kínai városba Xi’anba, majd onnan indult a gépem Budapestre, ahová helyi idő szerint szombat délután érkeztem.

Az ünnepek nagyon jól teltek, mint mondtam nagyon jólesett otthon lenni. De ami miatt igazából megírom ezt a posztot, az a visszaút, mert az volt igazán nem piskóta. Az itiner úgy nézett ki, hogy szombat délben indulok Budapestról Shanghajba, (bizony a jó öreg Pudong reptérre, amellyel októberben is remek tapasztalataim voltak), ahol 4 órám lesz az átszállásra. Onnan indulok tovább Tokióba, majd Shinkanzennel Sendaiba, ahová vasárnap délután érek. Ez egész barátin is hangzik, csak volt egy kis bökkenő. Shangajban repteret kellett váltanom, mert a tokiói gép nem a Pudongról, hanem a Hongqiaoról indult. Ettől a transzfertől azóta izgultam, hogy megvettem a repjegyem, ugyanis a két reptér taxival kb. 1 óra, tömegközlekedéssel másfél óra távolságra van egymástól, ezért a határellenőrzéssel együtt elég neccesnek ígérkezett a dolog. További nehézség, hogy Kínában nem működnek a nyugati bankkártyák, és alkalmazások, pl. Google Maps. Ezért úgy döntöttem, hogy a legkényelmesebb és idő híján leggyorsabb megoldást fogom választani és taxival megyek, kerül, amibe kerül. Utánaolvastam, és a „Zinternet” azt írta, hogy kb. 12 000 jómagyar forintnak megfelelő összeg lesz a taxi, ami nem vészes. Viszont azt is írta, hogy a taxik többségében már készpénzt sem fogadnak el, a legjobb megoldás az általuk használt fizetős alkalmazás, az Alipay. Ezt fel is raktam indulás előtt, regisztráltam a kártyámat, szépen hitelesítettem magam az útlevelemmel, minden, ami kell… Készpénzt is próbáltam azért váltani, de mivel nem nagyon kaptam Budapesten kínai jüant és amúgy is azt írták, hogy nem nagyon lehet fizetni vele, ezért nem strapáltam magam. Ez utólag nagy hibának bizonyult. Volt nálam kb. 75 euró és 120 000 forint KP, vészesetre.

Ezen a ponton jött el az indulás pillanata. Fájó búcsút vettem mindentől és mindenkitől, és nekivágtam az útnak. Budapesten végig imádkoztam, hogy ne késsen az első járat, mert akkor szinte biztos nem lesz időm a reptérváltós transzferre Shanghajban. Imáim meg is hallgattattak, mert a gépem tökéletesen időben indult, sőt, úgy nyomta neki a pilóta, hogy egy órával hamarabb oda is értünk az itinernél. Így viszonylag nyugodt szívvel vágtam neki a határellenőrzésnek, ahol korábbi rutinomnak köszönhetően flottul, kb. elsőként jutottam át. Még a csomagom is egyben megjött. Azért a 10 órás repülőúttól, üvöltő gyerekektől elcsigázottan, és általános fingszagtól kissé bódultan léptem ki a reptérről, ezért megörültem, amikor egyből a kijáratnál egy energikus kínai kínálta, hogy taxi. Úgy voltam vele, hogy sietek is, na meg a kínai reptereken nem magától értetődő a tájékozódás, hiába van valami kiírva, nem biztos, hogy ott is van… Ezért elfogadtam a taxist, hiába tudtam az első pillanattól kezdve, hogy egy hiénával van dolgom. Akkor és ott úgy éreztem, hogy még ha valamivel drágábban is visz el, megéri, hogy megspórolom a taxikereséssel járó vesződést. Az ember flott volt, kedves, segítőkész. Egyből elvette a csomagom, kérdezte, hogy Japánba megyek-e, mondtam, hogy igen, Tokióba. Tudta egyből melyik járatról van szó, mutatta is a telefonján, mutatta az utat, hívta a liftet. A dolog akkor kezdett kicsit furcsa lenni, amikor odaértünk a taxiparkolóba, és nem volt ott senki. Vadul elkezdett telefonálgatni és kb. 5 percig vártunk, addig cigivel kínálgatott meg jópofizott. Ez már nem volt túl szimpatikus. Majd megjött a taxi, berakták a csomagom a csomagtartóba, én beültem hátra, az ember meg az anyósülésre. Kérdezték, hogy fogok fizetni, mondtam, hogy Alipay, vagy esetleg euró készpénz. Mondták, hogy jó lesz, és azt, hogy 150 euró lesz. Itt kikerekedett a szemem, mert ez kb. az ötszöröse annak, amit az internet írt. Utólag már tudom, hogy ezen a ponton kellett volna azt mondanom, hogy mentek, ahova akartok, de én biztos nem megyek oda veletek. Utólag persze okos az ember… Ott, abban a pillanatban, fáradtan és arra koncentrálva, hogy elérjek a másik reptérre, már úgy érezve, hogy taxiban ülök, sínen vagyok, azt mondtam jólvan legyen, ennyibe kerül. Megpróbáltam fizetni az Alipay-jel, és természetesen gondos, vagy félig gondos előkészület ide vagy oda, nem működött a dolog. Odaadtam nekik a 75 eurómat és mondták, hogy a többit majd kifizetem. Valahogy. Ekkor még bíztam benne, hogy esetleg az Alipay életre kel, megpróbáltam újra csinálni az útleveles hitelesítést is. Az ember kiszállt, a taxis elindult. Minden estre kicsit megnyugodtam, hogy legalább úton vagyok. Mentünk kb. 5 percet, amikor letért az autópályáról és random kis utcákon kezdtünk el menni. Hirtelen megfordult egy dupla záróvonalon és leparkolt egy szakadt hotel recepciójánál, ami egy bazár közepére volt beékelve. Mondom tesó, arról volt szó, hogy a reptérre megyünk. Próbáltam vele kommunikálni, de természetesen nem beszélt angolul. Volt valami fordító applikációja, ami, hát mondjuk úgy kínai volt, egy darab szöszt sem ért… Ezen a ponton elég ideges lettem, ott voltam Shaghaj közepén, nem volt nálam épkézláb fizetőeszköz, és nem beszélt senki angolul. Bevitt a recepcióra, ahol kisilabizáltam, hogy azt várja, hogy a maradék pénzt itt fizessem ki, mert itt volt egy terminál, ami elfogadja a MasterCardot. Nem fogadta el. Az Alipay továbbra sem működött. Mutattam neki a forintomat, lóbálta nagy bután. Ekkor valami olyasmit kezdett magyarázni, hogy elvisz egy bankba, de mondom a kártyám ott sem fog működni, úgyhogy ne vigyél. Vigyél esetleg egy pénzváltóhoz, de arra sem láttam sok esélyt, hogy váltanak forintot. Már nem is igazán emlékszem hogyan, de végül tovább indultunk, és csak reménykedni tudtam, hogy a reptérre visz, és nem a vesémet akarja kivenni. Közben annyi életet tudtam csiholni a Google Maps-ba, hogy azt tudtam nézni, hogy legalább a reptér felé tartunk. Az ember vagy részeg volt, vagy már nem aludt 48 órája, de többször majdnem nekihajtott a szalagkorlátnak, egyszer egy felüljáróra meg olyan sebességgel hajtott fel, hogy majdnem kipördültünk… Végre megérkeztünk a reptérre, és jött a kérdés, hogy na hogy fizetek. Hiába mondtam neki, hogy a 75 euróval már alapból háromszor annyit fizettem, mint a rendes ár, magyarázta, hogy még 800 jüan. Megpróbáltam még egyszer az Alipayt, nem ment. Mondtam, hogy forintom van és kész. Adtam neki 40 000 forintot, mondom legyél boldog, és felejtsük el egymást, már így is lehúztál, mint a szart. De csak nyúlkált a pénztárcám felé és addig magyarázott, hogy elvett még 20 000 forintot és 4000 japán jent, ami még kb. 10 000 forint. Ezen a ponton kiszálltam, kivettem a csomagtartóból a cuccom (attól is féltem, hogy majd esetleg nem adja vissza) és elhúztam.

Összesen kb. 95 000 forinttal húztak le, de ekkor úgy voltam, hogy hál istennek legalább a reptérre eljutottam. Nem kérdés, hogy ez volt életem legdrágább és legparább taxiútja. Utólag nézve nyilván hülye voltam, hogy elmentem velük, és jobban is felkészülhettem volna, pl. mindenképp váltok kínai készpénzt. Próbálom úgy felfogni a dolgot, hogy ez egy tanulópénz volt. Mindenképp tanulság, hogy ne menjetek el ilyen hiénákkal akármilyen fáradtak is vagytok és siettek. Valamint mindig legyen nálatok elég készpénz. Kicsit szégyellem is magam az eset miatt, de valamelyest csökkenti ezt, hogy azóta kiderült, hogy a bank zárolta a bankkártyámat (gondolom a gyanús külföldi használat miatt), ezért nem tudtam használni sem az Alipayt, sem a bankkártyás fizetést a bazáros lebujban. Akármennyire is előre gondolkodik az ember, mindig közbejöhet valami, amire nem tud felkészülni. Már csak hab volt a tortán, hogy a Hongqiao reptéren kiszedték a bőröndömet a chek-innél, és kiszedették velem a jó kis törkölypálinkát, amit a japán kollégáimnak hoztam, hogy kapjanak egy kis magyar kultúrát. 😁 Végül forgatták egy darabig, aztán átengedték. Ez után már (ehhez képest legalábbis mindenképp) simán eljutottam Tokióba, majd Sendaiba.

Egy szó, mint száz, Shanghaj továbbra sem lett a kedvenc helyem.

Köszönöm, hogy elolvastad, ha idáig elértél itt egy krumpli 🥔

Puszi-pacsi 😘🤝

Marci

Egy rövid kis videót is tudtam csinálni erről az emlékezetes taxiútról: